Story of my life (S01E01)

Karmin- Hello
      -Hella iskola van!-ront be anyám ajtóstól.
     -Aha. Kösz. Ma nem lehetne egy 'a gyerek kivan' napot tartani?-mormogom a párnám alól.
     -Lehetséges. Most az egyszer lehet róla szó, de cserébe el kell vállalnod egy fotózást.-paskolja meg a combom amit a takaró miatt alig érzek.
     -Anyuuu.-nyöszörgök.-Pont az a lényege, hogy 'a gyerek kivan'!
     -Választhatsz. Isokla vagy fotózás.
     -Zsarolni nem járja.-ültem fel, hogy megpusziljam.
     -Nem zsarollak, csak a tényeket vázolom.-áll fel szó nélkül és ki is suhan.
     -Most meg itt hagysz ugye?-kiabálom el magam.

     -Csak a kaját hoztam be, ne legyél idegzsák.-neveti el magát, és nyom egy puszit a homlokomra.
     -Köszi. Eszel velem?-pislogok rá kérlelően.
     -Nem, az én reggelim lent van, de jó étvágyat.-lépked kifelé.
Addig kísérem a tekintetemmel míg el nem tűnik teljesen. Ő az anyám, Emese. Könyvelő ami azért vicces mert utálja a matekot, de szereti a munka helyet és a társasait. Miután megszületett a tesóm, Antónia, azután ment erre a helyre és megtetszett neki. Apám, Noel, pedig egy  művészeti suliba rajz tanár. Ahhoz képest az én rajz tehetségem elmaradt valahol az óvodában, mert még mindig pálcika emberrel tarolok rajzon. Szerencsém van a tanárral, hogy a jelenlétet pontozza nem a tudást. Amíg ilyeneken töröm a fejem Bella írt egy 'kedves' kis reggeli üzenetet. 'Pálinkás jó reggelt. Fogalmam sincs, hogy hol vagy, de most azonnal írd meg, mert nélküled megyek tovább ha két percen belül nem leszel itt.' Bella a legjobb barátnőm ős idők óta, sőt az unokatestvérem. Apu nővérének a lánya. Bells-ről annyit kell tudni, hogy makacs, akaratos, egoista, segítőkész, jókedvű és meg tud hallgatni meg ki is tud osztani. Most éppen ideges. Megértem. A szokásos találka helyünkön vár, a Fornetti előtt. Onnan már csak két sarok az iskola, de reggel az a kis idő alatt is sokat tudunk beszélni. 'Bocs, anyu most engedett egy szabadnapot, viszont fotózásra kell mennem...' pötyögöm be gyorsan amíg a gofrit harapdálom és az eper shake-et kortyolgatom. 'Ugye én is kapok képet? Ugye? Na mondd azt, hogy igeeeeen..' Hát ja, Bella mindig túlpörög amikor fotózásról van szó. Amikor azt mondtam, hogy az egyik munkám kecses akkor erre gondoltam. Modell vagyok. Eleinte húzódzkodtam tőle, de anyu barátnője ragazkodott hozzá, hogy legalább egy sorozat készüljön rólam, és addig mondták míg belementem. Egy kilenc évessel nem túl nehéz üzletelni. Pár kisautó, édesség meg a játszótérre is benézünk és áll is az alku. Az autókba kiskorom óta vagyok szerelmes, valamint babázni nem is nagyon babáztam kivéve amikor Bella nem akadékoskodott. 'Jól van na kapsz egy képet majd ami jó lesz, de most megyek öltözködni. Ha valami van írj:D Ily.' válaszolok, a telefont meg leteszem az éjjeli szekrényemre.
    -Köszi a kaját finom volt.-robogok le a konyhába.
    -Nincs mit.-mondja anyu a telefonját nyomogatva.
    -Légyszi ma te se dolgozz.-takarom el a Lumia képernyőjét.
    -Hella akkor le fogok maradni!-rikácsol de a telefont nem engedi.
    -Jó akkor én se megyek el a fotózásra hanem csak itthon ülök.- nézek bele az Excel munkájába miközben leveszem a kezem, hogy összefonjam a mellkasom előtt a karjaimat.
    -Ne fenyegess meg!-néz rám kicsit dühösen. Hoppá.
    -Én soha.-teszem fel a tenyereim védekezésképpen.-Csak a tényeket vázolom.-vigyorgok diadalittasan.
    -Spuri öltözni addig én is felveszek valami alkalmasat.-intett anyu fáradtan.
    -Tudtam én, hogy lehet üzletelni.-ölelem meg.
    -Persze, te meg az üzleteid.-ölel vissza.
    -Voltak jók is.-nevetem el magam, majd az emelet felé igyekszem.
A lépcsők tetejére érve hirtelen felindulásból nem a saját szobámba nyitok be hanem a húgoméba. Antónia nincs bent gondolom már a fürdőben van mivel 07:27-et mutat az óra. Állatos poszterek mindenhol, egy emeletes ágy aminek az alsó része íróasztal és egy baba ház. Tizenegy évesen végül is normális dolog babázni. Valamint az egyik sarokban játékok hada sorakozik. Odalépkedek és elveszem az egyik kisautót amit tőlem vett el még költözéskor. A költözések. Mély sóhaj hagyja el a számat, de  tovább kell mennem. Kifelé menet még visszanézek a hosszú szekrényre aminek a fele polc és mindenféle gyűjthető baba van kiállítva meg állat figura. Vidám színes kis szoba.
     -Mit kerestél ott?-áll elém. Egy fej választ el bennünket egymástól.
     -Neked is jó reggelt morcella. Csak valamit ottfelejtettem múltkor.-rejtegetem a kisautót amit vissza loptam.
     -Rajtad tartom a szemem.-mutatta azt a bizonyos jelet. Tudod, amikor a te szemeid felé mutatsz először majd a másik felé jelezvén, hogy te bizony figyeled őt. Igazából meg nem is.

 Szórakozottan legyintetek egyet majd belépek az én kedves kis rejtekhelyemre. Nem túl nagy, de nekem pont elég. Az egyik sarokban az ágyam van a másikban az íróasztalom a laptoppal, és azon az oldalon van a kis szekrényem is,poszterek és egy tükör. A ruháim ott állnak egyik fele felakasztva, a negyede begyömöszölve, a másik negyede meg érintetlenül áll ott, mert azt a dédnagyanyámtól kaptam és khm. Olyan darabok amikkel a múlt században járkáltak az emberek. A szekrényem többi részét pedig polc borítja amin a könyveim és okleveleim sorakoztak. Imádok olvasni ami a polcon meg is látszik, és a versenyeket se mellőztem. A felakasztott ruhák között kotorászok de nem nagyon találok semmi színes cuccot(ha már vidám nap, akkor legyen színes ruha) és inkább elmerengek a gondolataimban.
Story of my life
Nagyváradon születtem, ott is éltünk egészen addig amíg meg nem született Antónia (2001). A húgom már Kolozsváron jött a világra. Azért mentünk oda, mert aput át tették egy másik suliba. Egészen 2011-ig ott voltunk, de ez nem volt olyan egyszerű. Amikor ötödikbe mentem akkor kiderült, hogy modell vagyok és mindenki a barátom akart lenni vagy utált. Egyetlen szemény állt mellettem, mégpedig Szonja. Aranyos volt, törődött velem, és mivel gyerek voltam, elvakultan mindent megtettem a barátságunkért. Amikor megkért valamire megtettem, de amikor én kértem meg őt akkor szünet. Igen, hülye voltam, utólag könnyű okosnak lenni. Nyolcadik végén jöttem rá, hogy ki is ő valójában. Egy színésznő aki velem szemben minden érzését tetette. Egy rugaszkodó voltam neki és támasz. Persze nagyon rosszul esett. Akkoriban ismertem meg Dórát. Dóra egészen pontosan Debrecenben él. Hogyan ismertem meg? Facebookon volt egy oldal és ott hirdettek versenyt. Aki a legtöbb 'like'-ot összegyűjti annak a képe lesz a borítókép. Természet fotó volt. Dóra írt egy kedves kommentet ami még most is a szemem előtt lebeg ''Nagyon tehetséges vagy, csak így tovább! Eljöhetnél ide is fotózni :)''. Hát így indult a kis sete-suta barátságunk ami mára nagyon erős kapcsolattá fonódott. Olyan mint a testvérem. Azon a nyáron költöztünk megint. Ide Szebenbe, mégpedig azért mert nekem ajánlatot tettek egy ügynökségnél valamint a húgomnak találtak egy olyan iskolát ami egészen ötödik osztálytól szakokra van bontva. Antónia jelenleg tudományokon van ami azt jelenti, hogy a biológia a főtantárgya, valamint a fizika és kémia. Fura gyerek, mert szereti is őket. Ősz elején költöztünk ide véglegesen. Távol a múlt nem szép emlékeitől és végre közel Bellához. Az unokatesómat csak nyáron láthattam egy hét erejéig amikor mi jöttünk ide valamint még pár napig amikor ők jöttek hozzánk, most pedig fogom a motyóm és lebringázok hozzá amikor kedvem tartja. Elmélkedésem közben Antónia már volt bent, hogy elköszönjön és az ellopott tárgyat kereste rajtam meg én is kész lettem még egy kis parfümért azért vissza szaladtam. Boldogan ugrálok le a szerelésemben ami szerintem eléggé elegáns lett hozzám képest.
     -Kész vagyok anyu.-álltam meg előtte.
     -És borzasztóan elegáns is.-forgatja a szemét.
     -Még táskát is vettem.-paskoltam meg az említett kiegészítőt amiben a telefonom kopogott. Hoppá második felvonás.
      -Menjünk, menjünk.-terelgetett anyu a garázs felé.
A kijáratnál felkaptam a cipőmet míg anyu belebújt a csizmájába. Magamban megjegyeztem, hogy hogyha már elegáns megjelenés akkor ő miért jöhet farmerben, fekete csíkos pólóban meg egy barna bőr kabátban?! Persze az lenne a felelet, hogy amit szabad Jupiternek azt nem szabad a kis ökörnek. Gondolom a ti szüleitek is szokták ezt mondogatni. Ha nem az egyéim a tieitek helyett is hajtogatják... Anyu már volt lent, hogy beizzítsa a kocsi motorját, mert December első hetében itt a hegyekben már fagyott is. Az anyós ülésen fészkelődök. A lábamat akarom felhúzni az ülésre, de anyu egyből kapcsol és a combomra csapva azt mondja, hogy az ülés huzatnak nem tesz jót ha összepiszkolom, na meg aztán segíthetek apunak takatírani. Nem kell kétszer elmondani, úgy ülök mint egy kisangyal, csak a telefonomat piszkálom. Bella írt helyzet jelentést, hogy az első földrajzot túlélték. Most jön a latin. Bah kellett nekem filológia szak... Kigördülünk a garázsból és anyu bizony nem sajnálja a kerekeket, jól megcsikorgatja.
     -Lola keress valami jó zenét.-mondja anyu a kormányt markolászva.
     -Megfelel?-akadok rá valami rádió állomásra ahol épp egy Eminem szám szól.
Bólint és tovább szuggerálja az utat. Szeben gyönyörű város, legalább is én imádom minden szegletét. Nyüzsög, színes, pörgős és ha a főtéren járkálsz akkor egy csoportból német szavat csípek el a másikból románt és persze ami a legszebb a fülemnek magyart. Anyu tudja hogy az osztályunkból ide a főútra lehet látni így arra kanyarodott és pont egy piros lámpát kaptunk el. Mivel kevés az esély, hogy Bells épp most nézzen ki dobtam egy SMS-t. Pár másodperc múlva ott kukucskál az ablakon a második emeletről. Eszeveszetten integetek mire anyu nevetve leállít így még egy utolsó szívecskére maradt időm amit szokásom szerint irtó nyomin csináltam. Hahaha ez csak én lehetek. Az Eminem számot egy másik rap váltotta ami a kedvencem és tudok is belőle valamennyit. Anyu csak a refrént tudja még nyárról, de azt is teljes beleéléssel énekli míg én a versszakot kezdem el:

'Too nice, too green

Too white, too green!

Little haters, big dreams,

I don't care what ya think about me, ha!'

Anyu elismerően bólogat amit én annak tudok be, hogy jól nyomom de igazából biztos memorizálni próbálja a szöveget. Nehéz kitalálni mi játszódik le egy felnőtt agyában és mikor... Tudom, hogy már csak pár kanyar választ el a szalontól, és annyira izgatott leszek mint az első fotózásomon. Anyu észreveszi és feljebb tekeri a hangerőt de most nem segít. Megállunk a stúdió előtt ahol anyu barátnője integet kedvesen. Még egy jó szokásom, hogy a fehér Range-ből úgy ugrálok ki meg be mint a szöcske amit az követ, hogy anyu kiabál. Nos igen ez nálunk mindig megesik. Amália -a fotós, anyu barátnője- kedvesen köszönt. Vörös haja van, kék szem, és sport cuccot visel. Amíg ők beszélgetnek én írok Bellának mire a válasz: 'Pöttöm Panna ne izgulj!:) '  Ha feltetted magadnak a kérdést, hogy miért lehetek a 155 centimmel modell a válasz itt van: Amália akkor kezdte a szakmát és gyerek modell kellett neki. Akkor se voltam valami nagy, de ő ezt aranyosnak találta és azóta én vagyok neki az úgynevezett 'szerencse modellje'. Mivel ők még beszélnek én belopózok az öltözőbe és ott forgolódok amíg rá nem találok valami érdekesre...

Hey!

Első rész. Megpróbáltam olyat írni ami elnyeri a tetszéseteket, és nem okozok csalódást vele. Egy kis betekintést nyerhettetek Hella eddigi életébe. Btw bejelölhetitek őt itt és beszélgetni is lehet vele. Nem csak kérdéseket tehettek fel neki hanem meg is ismerhetitek, vagy ha esetleg valami nem volt tiszta a résszel kapcsolatban nyugodtan írjatok neki(: Köszönöm hogy olvasol és cuppanós puszi!!(: L.xx